Dec 152012
 

Az úgy kezdődött, hogy két vagy három napja elkezdtem frissíteni. Telepítettem is mindjárt (harmincnyolc) frissítést. A WordPress illetve a pluginok frissítései. Az előbbi menne automatikusan, de egyfelől nem árt, ha felette ül az ember, másfelől amíg elindítom a GoDaddynél, az ugyanúgy három kattintás, csak nem látom azonnal a végeredményt…
Igaz, így meg jelezni kellett a GoDaddynél, hogy a frissítésekkel megvagyunk. Újabb három kattintás az is.

Ám ezzel a harmincnyolccal tulajdonképpen egy órácska alatt megvoltam, bár nekem sokkal többnek tűnt. Mára marad a téma frissítése, ami kissé bonyolultabb, mert bele kell piszkálnom a téma láblécébe, frissítés. ez meg csak az FTP File Manager-ben megy, odabent a GoDaddy-nél. Ez keményebb volt, mint az előző harmincnyolc, ugyanakkor legalább monoton és unalmas. Másfél óra.

Közben jött egy újabb plugin frissítés. Nosza! Feltelepítettem azt is.

38+17+1=56

56 frissítés.  Hiba ezúttal nem volt. Csak elpazaroltam két és fél órát az életemből. Nem ellenőriztem még le, hogy bármi is jobb lett-e, de mivel nem szokott, én azt már nem nagyon hiszem. Különben is, a frissítések után az ember már régóta annak örül, hogy legalább normálisan működik…
És ha valaki azt hinné, hogy olyan szörnyen el lettem volna maradva: hát, nem. Biztonsági okból soha nem tennék ilyet. Ráadásul a két és fél óra akkor is annyi, ha apró darabokra szabdaljuk…

Frissítés, Internet, 2012. Kész elmebaj.

Dec 052012
 


Ma húsz esztendeje nősültem. Az első házasságom öt és fél hónapig tartott és igazából egy rossz vicc volt. Csakhogy arra a tréfára majdnem ráment az egész életem.

Sep 142012
 

Nemrég jött frissítés a WordPresshez és tekintve hozzáállásomat a kérdéshez, el is kezdtem frissíteni csak szép lassan…. Nos, az egyik oldalam gallyra ment, kívülről nem látszik, de az admin felületbe belépni sem tudok.
Csináltak nekem kb. egynapos mihaszna munkát. Köszönöm szépen. Minden jót kívánok mindazoknak, akik ezt a frissítősdit kitalálták.
Mást is kívánok és mondok is magamban természetesen, de az most nem publikus.
És most duplán haragszom. Ahelyett, hogy kedvesemről írnék most szerelmes szép szavakat, ilyen ostobaságokkal vesződöm itt! A technika nem lett jobb, de az érdemi munka nem halad. És a karaván is csak azért, mert azt nem kell frissíteni…

May 012012
 

Régi videókat néztem tegnap. A Fekete Bárányok koncertről például kismillió felvétel van fent a YouTube-on. Tudtátok? Aztán, egyszer csak belassult a gép. Jött egy frissítés. Nem telepített még baromira semmit, ahhoz az engedélyem kell. Csak megjött.

És attól, ahogy ezt a traumát feldolgozta, belassult.

HD videót vágok, miközben videót töltök fel a felhőbe, vagyis a böngésző is nyitva van, plusz egy szövegszerkesztő, egy jegyzetfüzet lap. És szól a zene. És működik a gép rendesen.

Ilyenkor meg néha a szövegszerkesztő sem válaszol, akkor sem, ha nem fut semmi más.

Szégyellje magát a Microsoft.

A frissítés úgy máskülönben nem települt fel, mert „ismeretlen hibát talált”. Aztán ajánlottak egy eszközt, Microsoft Fix It, ami állítólag aztán rögtön kijavított mindent. Ma reggel csináltam meg, az egész folyamat levezénylése pontosan 39 percembe telt. Aztán megjött még egyszer ugyanaz a frissítés és ez már sikeres volt. Közben felálltam cigizni, ás így lett összesen 54 perc, de az igazsághoz tartozik, hogy a javítóprogram futtatása után tényleg két perc alatt fent volt a frissítés.

Jobb nem lett, észrevehető változás nincs. Úgy van, ahogy az már csak lenni szokott.

A szar tovább működik valahogy.

Apr 132012
 

Véget ért a Windows Vista terméktámogatása és talán mindenkinek jobb is így. Az utolsó hét frissítés telepítése 46 percig tartott: 39 perc kellett neki magához az aktushoz és további hét az újraindításhoz. Illetve, még most sem tért magához a gép teljesen, mert ahhoz indítás / újraindítás után kell neki úgy négy-öt perc, hiába nem indul már rajta az égvilágon semmi a Windows-on kívül.

A telepítési eljárás a szokásos volt. Először a frissítések keresése, hosszú-hosszú időn keresztül, majd a frissítések letöltése. A korábbiakhoz hasonlatosan a gép már itt olyan hangokat adott ki magából, mint aki gerendát szarik. Elvégre nehéz feladat és keserves munka az.

És ekkor, mintegy húsz perc után megakadtunk kissé. Ez azt jelenti, hogy az Update-ablak bal felső sarkában megjelent egy büdös nagy piros X.
Nehogy már a végére minden rendben menjen!
De van súgó, s annak segedelmével pillanatok alatt végigcsináltam a hat lépésből álló procedúrát. Közben ilyesmiket kellett beírjak a parancssorba, hogy
net stop wuauserv
meg hogy
net start wuauserv.
Ez kellett ahhoz, hogy sikerüljön neki, nem viccelek.

Ám ezzel a kis kitérővel marha hamar megvoltunk: nem emiatt tartott háromnegyed órába a művelet. Közben a szokásos: a gép lelassul, csinálni vele mást nem igazán lehet, mint böngészni esetleg. Olvasgathatja például az ember a kedves kis magyarországi híreket, de amíg ez telepít sőt, már előbb is, amikor még csak keres; szóval, amíg ez updatel, addig érdemi munkát végezni nem nagyon lehet.

Meg nem is nagyon mer az ember, mert a végén még tényleg kiszarja azt a gerendát.

Jó-jó! Helyesebben nem jó. Nem jó a gép. Csakhogy éppen a Microsoft engedte meg annak idején, hogy ilyen gépekkel eladják a Vistat… Nem számít már, hagyjuk ezt.

Ideje frissíteni Windows 7-re! Mondják a vállalat által jóltartott újságírók. Én meg azt mondom erre, hogy éppen ideje elfelejteni az egészet. Windows 7-ről tőlem már beszámolót ne várjatok. Viszont 5 évig jön még biztonsági frissítés ehhez, arról azért írok majd még. Azokat felbűvölni… Nos, az sem lesz valami egyszerű feladat.

És hogy miért csinálom mindezt? Miért nem váltottam már eddig is, amikor a két royalty free images gyakorlatilag többe kerül, mint egy új Windows 7 License, pláne egy Upgrade? Mondjuk az utóbbi nem is valami olcsó és különösen nem az annak fényében, amennyit kínlódtunk ezzel a szarral öt év alatt…
Szóval, miért??
- Kalandvágyból maradtam itthon!
Ezt szokták mondani Magyarországon, ezt szokták mondani nekem.

Mar 092012
 

Megint frissítettem, ezúttal a témát a Boszorkánytáncon, és értelemszerűen: ismét nem tudtam beállítani a láblécet rendesen. De ezúttal tanultam belőle, mégpedig azt, hogy a footer szerkesztése közben arra is ügyelni kell, hogy mind a három rész – bal, középső és jobb oldal – kódja rendben legyen. Egyáltalán, meglegyen. Én most véletlenül beletöröltem az előző kettőbe, rettentő nagy buzgalmamban, hogy beszúrjam a Website Scanner pecsétjét. Mentségemre legyen mondva: azt itt nem lehet, csak a hosting-nál, ott is: file manager.

Ez az egész úgy van megcsinálva, hogy itt csak a bal oldali és a középső részt lehet szerkeszteni. A scanner pecsétjét pedig egyáltalán nem lehet beszúrni a bal oldalra vagy középre itt. Illetve, be lehet, de akármit csinálsz, a fejed tetejére is állhatsz akár, akkor sem mutatkozik meg.

De ezúttal nem vagyok mérges, annyira, hiszen legalább tanultam valamit. Különben is, a srác, aki a témát készítette, minimum kéthetente küld egy-egy újabb frissítést, mindig valami hasznos újítással. Pedig már így is ez a legjobban személyre szabható téma, hihetetlen és egész egyszerűen elképesztő, hogy mennyi mindent tud!
Vagyis, nehogy már én káromkodjak azért, mert ő dolgozik…

Újdonság, hogy a Boszorkánytánc lábrészében lesz egy olyan rész, hogy MEDIA. Ez a link egyelőre még a felhasználási feltételekre mutat, de majd csinálunk külön oldalt neki. Erre azért van szükség, mert most készítem elő a második részt (Best Years), és abban, a 2008-as utazásainkról szóló videók alatt zenék fognak futni, mégpedig valószínűleg a YouTube-on felhasználható zenék. Vagyis máshonnan lesznek beágyazva, és ezekre – értelemszerűen – nem vonatkozhat a DMCA védettség, a zenék miatt.

Feb 282012
 

A GoDaddy elképesztően lassú most és az elmúlt napokban. A Godaddy diagnostics azt monja:

Page Load Time – Unable to complete testing, Web Site unavailable.

Ez azt jelenti, ha jól emlékszem, hogy öt másodpercnél több idő alatt jön be az oldal. De ennél jóval több idő kell neki…

Érdekes módon Európában jóval erőteljesebben jelentkezik a probléma: van olyan, hogy majdnem egy teljes percet kell várni…
Ami meg azért érint érzékenyen, mert csináltam a barátaimnak is egy jelszó-védett weboldalt, egyet külön a családomnak. Ráadásul ott van még a MotoszNet is.

Majdnem egy perc. Az eszem megáll.

És elkeserítő. Az ember megtesz mindent és megvesz mindent; benne van egy csomó munkája és pénze, és ezt kapja cserébe.

No, mindegy, írtam nekik. A GoDaddy-nek. Biztos kapok majd valami semmitmondó választ; pedig ezúttal nem az én oldalamon van a hiba…  Mindegy. Szép lassan akkor elkezdem törölgetni a felesleges, vagy kevésbé fontos szolgáltatásokat. Épp most járt le egy, de írogatnak, hogy újítsam meg, kapok 25% kedvezményt.

Hát, arról még csak ne is álmodjatok, drága barátaim.

Ahogy mondtam: ezt az első évet arra szánom, hogy megtapasztaljam: hogyan kell létrehozni egy website-ot és hogyan kell működtetni azt?
Aztán döntök a folytatásról.

Nos, ahogyan azt hónapokkal ezelőtt megállapítottam: az Internet a mai formájában érdemi munkára nem alkalmas. Erre nemsokára külön kitérek.

Feb 282012
 

Hát, két problémám is volt az elmúlt napokban, illetve van.

De most csak az egyikkel foglalkozzunk. Megvettem az Ad-Aware Total Security nevű csodaszert, miután 15 hónapig tökéletesen futott az Ad-Aware Pro. Elsőre nem akart feltelepülni. Eltávolítottam, aztán újra. Ekkor még annyira sem ment. Írtam nekik, ekkor ajánlották a Redo nevű csodaszert. Ez egy uninstaller.

Vagyis Ad-Aware Total Security olyan telepítőprogrammal rendelkezik, ami – ha törölni akarod – nem távolítja el a gépedről a programot rendesen.
Megtettem, telepítettem, futott jó hosszú ideig. Aztán újratelepítettem az Ad-Aware Total Security-t. Persze, hogy nem ment!

30 nap pénz-visszafizetési garancia, elvileg. Indokolni sem kell, elvileg. Megtalálni viszont képtelenség az oldalon, hogy hol lehet érvényesíteni??

Írtam, hogy kérem vissza a pénzemet. Erről szemérmesen hallgattak, de kérték, hogy csináljak egy részletes rendszer-leírást, és akkor…

16 újraindítás, 3 rendszer-visszaállítás. Tisztára, mint a középkorban. Ezek komolyan gondolják, hogy ezek után én még bármit is teszek a nyomorult szoftverükkel??

Nos, ha nem fizetnek, hát nem fizetnek. Erre is lesz a válaszom.

Feb 042012
 

Több mint egy fél évet kínlódtam és megcsináltam gyakorlatilag az egész „Korai Rock and roll Évek”-et úgy, hogy nem volt toolbar, itt felül, hanem a böngészőhöz kellett odatenni egy könyvjelzőt, hogy „DAS”(dashboard), aztán azt nyomkodni. Persze így nem tudtam használni könnyedén és egyszerűen az egész kezelőfelületet.

Ennyi idő után már tényleg kezdett idegesíteni kissé. Az összes többi oldalon megvolt, csak a Korai Rock and Roll-on nem.
Hová lehetett??

Kerestem égen-földön, de megtaláltam végül. Leírom ide gyorsan, ameddig el nem feledem, úgy kell, hogy Users —> kiválasztani a megfelelőt —> Show Toolbar when viewing site.

Mivel nincsenek felhasználóim, meg nem is nagyon lesznek, elég nehéz volt felismernem ezt… Mondjuk annyira egyszerűen most sem megy, mármint a használat, mert csináltak ezek nekem egy szép, hosszú toolbart, amin gyakorlatilag alig van valami. Új poszt elindítását onnan kezdeményezhetem, de példának okáért ahhoz, hogy megnézzem az összes bejegyzésemet, vagy mondjuk csak a vázlatokat, nos, ahhoz el kell mennem a dashboard-ba.

Aztán onnan bűvészkedek.

És közben ott van felül a hatalmas, üres felület… De nem lehet két kattintással személyre szabni, gondolom, ehhez is valami plugin kellene…